X-Cheats

Játék cheat kód, gépigény, és videó adatbázis

Runaway, A Road Adventure végigjátszás

A játék során Brian történetét kell végigvinnünk. Minden egy szokványos napnak indult, ám egyszercsak feje tetejére állt a világ. Egy véletlen baleset során Briannak sikerült elütnie egy gyönyörű lányt, aki elé ugrott az úton. Gináról később kiderült, hogy énekes, és éppen gengszterek üldözték, és hogy halálos veszélyben van.

A végigjátszás a magyar nyelvű változathoz készült. A játék a PcGuru 2007/1 dvd mellékletén is megtalálható magyar nyelven.


1. Ébressz fel mielőtt meghalok
-------------------------------
A kórházban kezdődik a kaland. Gina mélyen alszik. Az éjjeliszekrényről vegyük fel a üveget (törött pohár), és az tablettásdobozt, amelyről kiderül, hogy szundibogyó. A másik ágyon egy takarót, a szekrény tetején pedig Gina táskáját találhatjuk. Mindkettőt tegyük el! A táskéba belenézve előkerül egy gyufásdoboz.
Menjünk át a fürdőszobába, de előtte nézzük meg a fürdőszoba ajtaján lévő térképet. A szemeteskukát megvizsgálva egy filctollat, a tükör előtt pedig egy üveg alkoholt találunk.
Menjünk vissza a kórterembe, onnan pedig ki az ablakon. Brian ekkor a párkányon átmászik a térképen látott raktárba.  Itt az ablak mellett alulról a harmadik polcon egy spray-t, az eggyel lentebbi polcon fecskendő-t, a polcosszekrény mellett alul pedig két párnát találunk. A másik oldalon vegyük fel a bábu fejét. Az iratszekrény tetején egy könyvet, középen pedig a papiroknál (ezt kicsit nehezebb észrevenni) egy üres kórlapot találunk.
Másszunk vissza az ablakon. A fecskendőt használjuk az alkoholon, majd az alkohollal töltött fecskendőt az üres filctollon. Végül az immáron müködő filctollat az üres kórlapon. Ezt most már ki tudjuk cserélni Gina kórlapjával. A hátizsákot ismét megvizsgálva előkerül egy szőke paróka. Ezt tegyük a fejre. Ezt tegyük a Gina melletti üres ágyra. Most már csak Gina valódi kórlapját kell kitenni az ágy elé, és teljesen hihetővé válik az álca, hogy a lány fekszik ott.
Menjünk át a fürdőszobába. Az intro után visszatérünk a kórterembe, és megnyugodhatunk, hogy Ginának nem esett baja. Olvassuk el az orvosi könyvet. Megtudjuk, hogy a szundibogyótól erős álomba zuhan az ember, és csak egy hideg zuhany ébresztheti fel. A spray-t használjuk a tűzriasztón amitől Gina magához felébred.


2. A titokzatos kereszt
-----------------------
Kalandjainkat az Öslénytan Múzeumban folytatjuk. A restaurátor szobában beszélgessünk el mindenről. A feszületet tegyük a polcra. Egy különös maja tárgyra lelünk. A hátsó szobában vegyük magunkhoz a púderecsetet és a táskából a tisztítószert.
Menjünk ki a szobából, majd le a lépcsőn. Szólítsuk meg a portást, és beszélgessünk el vele. Kapunk egy névjegykártyát tőle, majd felmegy az emeleti kódos szobába.
Menjünk be jobbra a Maya kiállításra, és jöjjünk is vissza. Willy ismét a helyén tehát folytathatjuk vele a beszélgetést, amely után menjünk fel az emeletre.
A kombinációs ajtó melletti panelen használjuk a tisztítófolyadékot, majd menjünk jobbra a telefonhoz és hívjuk fel Willy-t. Ekkor ismét bemegy a helységbe. Mivel nem akarunk összefutni vele, menjünk be a restaurátor szobába, majd azonnal jöjjünk ki. A púderecsetet használva megtudjuk mely gombokat nyomta meg a takarító. A helyes sorrendet a dallamból lehet kitalálni. (8137 és a végén Enter)
Az asztalról vegyük fel a régi kulcsot, majd menjünk ki, és a folyosóról menjünk be Clive szobájába. Az asztalról vegyük fel a könyveket, és az alatta lévő lyukba illesszük be az előbb talált kulcsot. Vegyük magunkhoz a hangrögzítő szerkezetet, majd zárjuk vissza a széfet.
Menjünk át Dr. Susan Olivawhoz, és vegyük fel a hangját a hangrögzítővel. A hanganyagot használva, nem sikerül ismét bejutnunk, mert lemerül az elem. A hátsó részben a falról vegyük le a merőkanalat, és használjuk az elemen. Ezt használva a palackon lehűthetjük, majd azonnal a hangrögzítőbe helyezhetünk. A hanganyagot ismét használva kinyílik az ajtó. A maszkot vegyük magunkhoz, és használjuk rajta a maya tárgyunkat. Egy piros rubin-hoz jutunk.
Menjünk vissza a restaurátor szobába és helyezzük a lézerbe a rubint. Így sikerül tönkretenni a tárgyat, amin a doktornő dolgozott, és máris a mi tárgyunk javításába kezdhet.
Kávét kellene adnunk a doktornőnek, így hát menjünk le a Maya kiállításra. A középső szobornál kávéra emlékeztető tárgyra bukkanhatunk. Ezt próbáljuk odaadni Willynek. Ismét fel az emeletre, és a restaurátor szobában az esztergán használjuk a kávénkat. Így sikerült őrölt kávét kapnunk. Vigyük ismét Willyhez, aki ezúttal azt közli, hogy csak a gépbe való kávét hajlandó beletölteni. Ismét fel az emeletre, és a szemeteskosárból vegyük fel az üres csomagot, majd töltsük bele a saját kávénkat. Most már vehetünk egy kávét a dktornőnek.
Az elkészült kereszttel menjünk át az kódos szobába.


3. A nagy menekülés
-------------------
Egy szobában térünk magunkhoz. Bal oldalon egy fujtatót, középen a polcon egy tisztítószeres palackot, jobb oldalon pedig egy darab cserzett bőrt és mellette egy feszítővasat valamint egy ruhaakasztó kampót találunk.
Ezután nyissuk ki a fagyasztó fedelét. Használjuk a tisztítószert a cserzett bőrdarabon, és tisztítsuk meg a fagyasztó felett lévő ablakot. Húzzuk ki a fagyasztó dugóját. A leolvadt jeget az oldalán lévő levezetőcsővel engedhetjük le. Most már odébb tudjuk tolni, és alatta egy rejtett ajtóra bukkanhatunk. Sajnos le van lakatolva, de a feszítővassal ezen könnyen segíthetünk. Meneküljünk a rejtekajtón keresztül.
A busz előtti dobozból vegyük magunkhoz a használhatatlan kosárlabdát, majd lépjünk be a buszba. A Teddy maci mellől vegyük magunkhoz a kézi porszívót, a jobb oldali polcról pedig egy rúzst és a napszemüveget. Menjünk a busz hátuljába és beszéljünk Carlaval mindenről. A rácson használva a kézi porszívót megtaláljuk Carla piruláit. A csizmák mellett tűt és cérnát találunk. Ezzel megjavíthatjuk a kosárlabdát, majd a fuvókával felfújhatjuk.
A busztól induljunk jobbra, ahonnan egy hangárba jutunk. Használjuk a gyógyszert az őr sörén. Az ötlet jó, de ehhez valakinek el kellene terelni az őr figyelmét.
Menjünk vissza a buszhoz és beszéljünk Lunával. Dobjuk oda neki a kosárlabdát. Ekkor már szivesen segít nekünk a gyógyszert a sörbe juttatni. Az őr mellől vegyük el a mogyoróvajas üveget. A feszítővassal ütögessük meg a motorroncsot, és vegyük fel mellőle a fémdarabot.
Menjünk vissza a buszba és közpen a tengelyre tegyük ré a fémdarabot. Így már tudjuk nyitni-csukni a busz ajtaját. Miután becsuktuk a belső részen lévő zsebben egy kulcsot találunk. Ezzel a busz hátuljában lévő hűtőt nyithatjuk ki, ahonnan vegyük ki a vajat. Menjünk ki a buszból, és onnan a térkép alján lévő repülőgéproncshoz.
A törött szárnyról vegyük fel a sisakot, és a géppuska mellől a lőszerővet. Ezután menjünk a térképen jobbra fent lévő vasutas kocsihoz.
Menjünk be a szerelvénybe és a feszítővassal nyissuk ki a hordót, és vegyük ki belőle a mogyorót. A vödörben pedig csavart találhatunk. A csavart és a fogas darabját kombinálva egy fúrót kapunk. Ha használni próbálnánk a lőporos hordón kiderülne, hogy még szükségünk lenne egy edényre, ami felfogja a kiszóródó port.
Menjünk vissza a banditák rejtekhelyére, és másszunk vissza az autógumiknál. Tegyünk a sisakba vajat és mogyorót, és az egészet tegyük a fagyasztó tetejére. Kint vegyük fel a vödröt, majd menjünk vissza a vasúti kocsihoz.
A fészerre borítsuk rá az imént elkészített mogyoróvajat, melyet emiatt a hangyák elfogyasztanak. Vegyük fel a robbanószert. Menjünk a vasutas kocsiba és használjuk a vödröt, majd a csavaros gombot a puskaporos hordón, majd vegyük fel a puskaporral teli vödröt. Tegyük a rúzst a vödörbe, majd a lőszeres övbe. Mivel még többre van szükségünk menjünk vissza a buszhoz. Ugyanazzal az eljárással töltsük meg őket puskaporral, és helyezzük őket a hevederbe.
Menjünk az olajfúró toronyhoz a térképen. Helyezzük el rajta a bombát. Mártsuk a napszemüveget az olajtócsába, majd menjünk vissza a buszhoz. Cseréljük ki Mariola napszemüvegét az olajossal, és kérjük el tőle a napolajat. Irány a repülőgép roncs ahol a géppuskán használjuk az olajat.


4. Negyedik típusú találkozások
-------------------------------
A bevezető film után egy elhagyott faluba kerülünk. A hotelben találkozunk Sushival, aki puskájával támad ránk, de a végén szóba elegyedik velünk. Beszélgessünk el vele. Miután ez megtörtént ismét az utcán találjuk magunkat.
Menjünk be a Sheriff hivatalba! Itt vegyük fel a tüzifát, és vizsgáljuk meg a cellát, valamint a bezárt hullát. Az italbolt itt van mellette. Bejutni nem tudunk, mert bedeszkázták. A legszélső épület a bank. Igazából csak a bejárata van meg, de azért találunk itt egy tűzőgépet találunk az alsó polcon, és egy pecsétet az asztalon. Menjünk vissza az utcára, majd előre a mozdonyhoz. Vizsgáljuk meg alaposan, majd menjünk be a vezetőfülkébe. Tegyünk fát a kazánba. Másszunk ki, és menjünk vissza a faluba. Jobbra lent találjuk a szalon bejáratát. Menjünk be és a lépcső alól vegyük fel a virágcserepet, és a mellette lévő szobából a metszőollót. Fent az emeleten beszélgessünk el a fickóval, majd menjünk ki az erkélyre, és vegyük fel a csiszolót. Visszamenve a szobába a szerkezet jobb oldalán lévő kart meghúzva kiderül róla, hogy egy katapult. Egy festékes vödör repül el a bank irányába. Menjünk ismét az utcára a Sheriff épülete mellett lévő rozoga kocsihoz. Vizsgáljuk meg, majd a metszőollóval vágjunk egy szíjat magunknak.
Menjünk ki a térképre, majd a jobb felső sarokban lévő kráterhez. Itt találkozhatunk Joshuával. Beszélgessünk el vele. A motoron használjuk a szíjat, majd a tűzőgépet a szíjon. Az ötlet bevált ezért mutassuk meg Joshuának. Sajnos éppen elfoglalt, ezért hagyjuk magára és menjünk a bányához a térképen. Jelnleg csak annyit tudunk itt tenni, hogy felvesszük az olajoskannát. Amikor visszamegyünk Joshua még mindig nem foglalkozott a dologgal. Szüksége lenne egy 10-es csavarkulcsra.
Menjünk vissza a szalonba, és ott fel az emeletre. Beszélgessünk el vele, majd a falon lévő szerszámkészletről próbáljuk felvenni a kulcsot. Persze ott nincs. Miután Saturn megtalálja a zsebében és dobja felénk a kulcs szépen kirepül az ablakon, és pont a koszos itatóba esik. Menjünk vissza az emeletre és dobjuk le a cserepet. Bevált a dolog és megszereztük a csavarkulcsot. Miután visszavisszük Joshuához még mindig nem jutunk előbbre, ezért menjünk el Mama Dorita házához. (jobb alsó sarok)
Beszéljünk a bejáratnál álló Oscarral, majd vegyük fel az üstöt a létra mellől, valamint kútnál a lukas követ. Miután visszamegyünk a szíj már a helyén van, viszont kiderül, hogy kimerült a benzintank. Menjünk vissza Saturnhoz, akinél láttunk benzines kannát. Kérjünk tőle benzint, de ő üzletelni akar vele. Adjuk oda neki a lyukas követ. Ez így nem felel meg, ezért a csiszolóval csiszoljuk meg picit. A csiszolt kő sem kell neki, ezért dobjuk fel picit, és tegyük a lyukba a borostyánt. Ez így megfelel és benzint is kapunk érte. A benzin kinyeréséhez picit ügyeskednünk kell, ugyanis hígitani kell. 1 liter víz - 40 köbcenti benzin. Vizsgáljuk meg a falon lévő víztisztító berendezést, majd beszéljünk Saturnnal. Megengedi nekünk, hogy használjuk a benzin kiméréséhez. A kimérés: kannából nagyedénybe 50, 50-es edényből átünteni 30-asba. Marad 20. A 30-ast vissza a kannába. A 20 megmaradtat öntsük a 30-asba. Az 50-est töltsük tele, majd öntsünk át a 30-asba 10-et. Pont 40 marad ez pedig mehet az üvegbe.
Vigyük el Joshuához, és tültsük bele a motorba. A megfelelő sorrendben le kell ütnünk a hangokat. (CGEBA) Ezután Joshua elmegy, így elvehetjük a sisakját. Menjünk vissza és vizsgáljuk meg a sátrat. Találunk benne egy kötelet, és egy bányász lámpát.
Irány vissza a Saturn műhelybe, ahol adjuk oda a sisakot. Felvehetjük a hegesztőpisztolyt, és megtölthetjük az olajos kannát vízzel a fali tartályból. A vizet vigyük a mozdonyhoz, és töltsük a víztartályba. 5 kannára lesz szükségünk, ezért tegyük meg mindezt még 4 alkalommal. Másszunk be a vezetőfülkébe és hegesztővel gyújtsuk be a kazánt. Fent tekerjük el a kereket, majd húzzuk meg az alsó kart. Másszunk ki és vegyük magunkhoz a kulcsot. Ezzel mehetünk azonnal a Sheriff irodájába, és nyissuk ki vele a cella ajtaját. Lépjünk be a cellába, és a táskából vegyük ki a mentolos kenőcsöt. Menjünk be a szalonba, és a fészerben, ahol korábban a metszőollót találtuk vegyük ki a dohányt. Tegyük a pecsétet a mozsárba, ezzel fogjuk megőrölni a dohányt. A megőrölt dohányt használjuk a mentolos kenőcsön. Oscar ugyanis így szereti. Vigyük is el neki, majd beszéljünk vele. Cserébe segít elmozdítani a sziklát a barlang bejáratából.
Már csak térképre lesz szükségünk. Menjünk Sushihoz, aki elmondja, hogy a bank alagsori széfjében kell lennie. A bankban vizsgáljuk meg az idekatapultált festéket. Mivel kiderül, hogy pont az épület közepére lő a gépezet lőjünk ide valami nehezebb tárgyat. Menjünk vissza a szalonba, ott pedig fel az emeletre. Nyomjuk meg a piros gombot, majd használjuk a katapultot. Vissza a bankba, le a széfhez. Sajnos kinyitni nem tudjuk, mert nem ismerjük a kódot, ezért kérdezzük meg erről Sushit. Némi információt szerezve menjünk be a Sheriff irodájában lévő cellába, és ismét keresgéljünk az orvosi táskában. Találunk egy sztetoszkópot, amivel már ki tudjuk nyitni a széfet. Sushi utasítása szerint először jobbra kell tekernünk a széfet. (Jobb 85, Bal 29, Jobb 54) A térkép birtokában immáron be tudunk menni a bányába, és kezdődhet a következő pálya.


5. A Szent Kripta
-----------------
A barlang túloldalán meglátjuk végre, amit kerestünk. A lemászáshoz szükségünk lesz pár dologra, ezért vegyük fel a földön heverő fadarabot, és az alatta lapuló bányász szerszámot. Vegyünk el egy csontot a csontvázról. A csontot használva a szerszámon az ismét használhatóvá válik, és így már ki tudjuk húzni a szöget a bánya bejáratánál. A szöget vigyük a sziklaperemhez, és használjuk, majd kössük rá a kötelet.
Ismét találkozunk Gina-val, aki mesél nekünk. Kiderül, hogy eltört a lába. Menjünk el balra, majd tovább az ismeretlen területre. A kriptához jutunk. Tegyük a feszületet a szobor szájába. Sajnos kudarcot vallunk, mert eltömődött homokkal. A bal oldali bokorból törjünk néhány ágat, majd azt használjuk a monolit száján. Ezután ismét használjuk a feszületet. Belépve a barlangba, ahol találkozunk Wupuchim-mal. Beszélgetésünk végén egy formaldehidbe áztatott újjat kapunk tőle.
Menjünk vissza a faluba, és menjünk a jobbra lévő barlangba. A jobb oldalon van egy tárgy, ami a kövön nyugszik. Miután felvettük kiderül, hogy egy Tomahawk az. Ezt használjuk a deszkán. A kettéhasított deszkákkal menjünk vissza Ginához. Sajnos nem tudunk kötelet vágni, hogy sínbe tegyük a lábát, ezért menjünk balra a faluban, és az utolsó ajtón menjünk be jobbra. A mellette lévő ajtón ismét be, így feljutunk a felső szintre. A bal szélső ajtón ismét be, majd tovább a következőn. Innen már le tudunk vágni egy nagyobb kötelet a tomahawk segítségével. A kettéhasított fadarabot kell már csak használnunk Gina lábán, és már be is fejeztük ezt a szintet.


6. Az Indián, Az Apáca, És Az Ujj
---------------------------------
Mam Dorita házában kezdünk. Beszéljünk vele, majd Ginával mindenféléről. Kiderül, hogy kellene egy médium, de mi erre nem vagyunk alkalmasak. Menjünk be a városba, keressük meg Sushit, és beszélgessünk vele is. Miután beszéltünk vele vegyük fel a kandalló mellöl a piszkavasat. Menjünk át szembe a szalonba, ahol találkozunk Rutgerral, beszéljünk vele. A tomahawkot adjuk oda neki, amibe füvet töm, így beszédülünk. Ezután Mama Doritát kell felkeresnünk, de ő még így sem talál minket alkalmasnak médiumnak.
Menjünk vissza Rutgerhez, és beszélgessünk vele. Valami ütősebb anyag kellene. Tudna ilyet, de hiányzik valami az elkészítéséhez. Pont ilyen bogyónk van a kriptánál tépett bokron. Sajnos a héját csak valami éles tárggyal tudnánk eltávolítani. Menjünk a Sheriff irodába, és a táskában kotorászva leljünk egy szikére. Ezt használva a bogyókon, sajnos kiderül, hogy nem elég éles. Menjünk a hotelbe és a szikét tartsuk a tűzbe. Ezzel már sikerül kiszednünk a bogyókat. Men jünk el Rutgerhez, és mutassuk meg neki. Innen már peregnek az események maguktól.
Menjünk vissza a városba, és beszéljünk Sushival. Utána irány a szalon. Beszéljünk Rutgerrel. Ő nem tudja merre van a lakókocsi, amit keresünk, ezért menjünk fel az emeletre, és ott Saturnnal is. A beszélgetés végeztével megtudjuk, hol van a lakókocsi. A térképen a bal felső sarokban jelent meg az út, ami elvisz ide.
Az ajtaját a piszkavassal tudjuk felfeszíteni. Miután mindent megvizsgáltunk kifelé jövet az ajtó zsebéből vegyük el a papirokat. Vigyük el ezeket Sushinak. Pillanatnyilag nem tud velük foglalkozni, ezért addig látogassuk meg Mama Dorina házában Gina-t.
Visszatérve Sushi már az új hírekkel fogad. Menjünk vissza a lakókocsihoz, és vegyük fel az ajtó mellé akasztott apácaruhát. Amikor indulnánk tovább megérkeznek a banditák. Menjünk a mozdonyhoz, és másszunk be a vezetőfülkébe, és húzzuk meg a kart. A kéményből kirepül a sheriff csillag, amit vegyünk magunkhoz, és vigyük Mama Dorina házához, és adjuk oda Oscarnak. Oscar elkapja a banditákat, és mi meglátogathatjuk őket a Sheriff irodában. Beszélgessünk el velük. Vegyük fel a Jail feliratú zsákot az asztalról, és vigyük el Sushinak. Mivel nem vizsgálja meg egyből menjünk ki az utcára majd vissza. Kérdéseket tesz fel majd, amire a helyes válaszok: Woody Allen, Manhattan Murder Mystery.
Az mp3 felvevővel menjünk át a cellához, és vegyük fel a banditák hangját, majd Ginát is látogassuk meg és vegyük fel az ő hangját is. A felvételt vigyük vissza Sushinak és élvezzük a befejező filmet.

X-Cheats.hu - Játék Adatbázis © Minden Jog fenntartva! Email: info@x-cheats.hu v2.00 - Adatvédelem
Weblink Linkek LinkgyűjteményElit GamerjátékokJátékokMultijatek.huWII HUNGARYGTAPlace.hu - Hírek a Grand Theft Auto világábólJáték7 - Minden nap új játék!Medieval - Total Waringyenes online flash játékokMotoros játékokGTA-XtremeFlatout Hungary